Labels

kész munkáim (57) ajándék (54) hímzés (46) öröm (43) hála (38) babás (37) csak úgy (36) advent (33) eszem-iszom (29) tavasz (24) horgolás (23) születésnap (20) virág (20) gyász (19) utazás (18) évforduló (18) karácsony (16) játék (12) húsvét (9) mackós (9) tél (8) Andi (7) nyár (7) uk (6) LizzieKate (5) Manka minta (4) ima (4) díj (3) kirándulós (3) k��sz munk��im (3) ősz (3) esküvő (2) horgol��s (2) rose sal (2)

Sunday, February 9, 2014

így volt

Mi is késztet arra, hogy elmeséljem, mi és hogyan történt az elmúlt 6-7 hónap hallgatás alatt?
A tegnap este 9 órakor, alig 18 nappal édesanyám után az ő édesanyja, mama is végleg megpihent...

Kezdjem az elejéről...
3 évvel ezelőtt édesanyám szájüregében pattanásszerű képződmények jöttek elő, érzékeny lett a savas ételekre, s a biopszia műthetetlen rosszindulatú daganatként igazolta a képződményeket... Egy sor sugarazás és kemoterápia után, amire senkit nem engedett, hogy elkísérje, visszahúzódtak... 2011 októberében fejeződött be a kezelés, akkor, amikor Mami hagyott itt minket... Tavalyi év áprilisáig tünetmentesen, "egészségesen" élt tovább, míg újra elő nem jöttek a tünetek... a savas ételek csípték, nem tudott sok mindent megenni... aztán júniusra, mikor mi innen hazamentünk, már alig tudott valamiket enni, a szájkapcsa leblokkolt, nem tudott rágni se, s ekkor kezdtünk el újra kemoterápiára járni... Mínusz 15 kg-mal, kiszáradással és 7 letudott kemo után sebészetre kerültünk, gyomorból kivezetett szondát kapott, s ezentúl ezen keresztül kapta a pépesített mindenféle táplálékot, gyógyszert.
Minden héten kemo, a 40 kiírt ülésből 22-t bírt a szervezete... közben a daganat hatására nagyon dagadt az arca, s egy alkalommal kifakadt, ürülni kezdett... Szájsebészet, fül-orr-gégészet, sebészet, onkológia... mindet úgy ismerem, mint a tenyeremet...
aztán októberben, mikor már nem bírtuk tovább a kemot, lezárták a dossziét, ezentúl csak a családi orvoshoz mehettünk fájdalomcsillapítóért... Minden orvos lemondott róla... Ekkor kezdtünk el Bowenre és gyógymasszázsra járni hetente egyszer, s mondjon akárki akármit, megérte! Utána 1-2 napig mindig jobb volt a közérzete, második héten már szájon keresztül ette a húslevest és kocsonyát! Köszönet Zolinak és Csillának ezért!
Szomszédunkban lakik egy nagyon kedves, önzetlen, aranyat érő asszisztensnő, ő jött minden nap kétszer is sokszor félórákig, órákig tartó segítséget adni, ekkor már morfiumon voltunk... Mi december 6-án jöttünk el otthonról, anyagiak miatt muszáj volt visszajönni, az otthon töltött fél év nagyjából kiürítette a tartalékokat... s ha egészen őszinte akarok lenni, akkor részben azért is jöttünk el, mert nemcsak anyagi tartalékaim merültek ki...
Apu nem ment többet dolgozni, ő maradt otthon anyuval... Főzés, mosogatás, kaja-darálás, vásárlás, minden ami belefér, s nem utolsó sorban a lelki teher - mind rá maradt. Anyu már régen nehezen beszélt, mert nem tudta szinte egyáltalán nyitni a száját... ezért is kellett mindenhova vele mennem, s nem is mert egyedül elindulni, volt, hogy elszédült... nyáron is voltak ilyen napok, most viszont egyre több, hogy leírta, mit szeretne, mert nem tudta érthetően elmondani... S ez egyre rosszabb lett...
Andi, az asszisztensnő minden nap jött, perfúziókat adott, tanácsokat, tartotta anyuban a lelket...
Mikor mi utoljára skypeon beszéltünk, (akkor is csak kb. a felét értettem annak, amit mond, a többit kikövetkeztettem) azt mondta, hogy nem akar már semmiféle gyógyszert, még ha a családi orvos írja ki, akkor sem fogja kiváltani, csak ha Andi azt mondja, hogy azt kell... Minden bizalma benne volt...
Annyi perfúziót, kemot s injekciót kapott a 6 hónap alatt, hogy már sem a kezein, sem a lábain nem nagyon lehetett vénát találni...Félórákig kerste Andi a vénát, hogy a morfiumot s a perfúziókat be tudja neki adni.. Elege volt már a szondán evésből, abból, hogy nem értették, mit mond, január 15-án, mikor felment mamáékhoz felköszönteni legkisebb testvérét, Anit születésnapján, azt mondta mamának, hogy vagy megműtteti magát, s meggyógyul, vagy meghal, ez így már nem élet... S 16-án, csütörtök délután, egész napos aluszékonyság után bement a fürdőbe, s nem jött ki többet onnan... a közel két hete újra kifakadt és takarodó váladék az arcüregéből ráment az agyára, s az elkövetkező 4  napban a megyei kórház 5-ik emeletén már nem volt magánál...
Én hétfőn vettem meg a busz és repülőjegyeket szerdára, s miután munkában szóltam, hogy anyu kórházban van, s mennem kell haza, este itteni idő szerint 8- kor telefonáltak, hogy elment...
Szerdán délben értem haza, s csütörtökön temettük...
Mama már nyár óta nagyon beteg volt, decemberben ő is volt kórházban, azért imádkozott, hogy ő menjen el hamarabb...A temetésre nem jött el, (nem is tudott volna, az ágyból is nehezen szállt le) azt mondta, nem akarja, hogy a mentő vigye el onnan...
A temetés után nagyon sok időt töltöttem apuval, átrendeztük a házat, kitakarítottunk mindent s nagyon nagyon sokat beszélgettünk, többet, mint eddigi 30 évem alatt... Lassan ő is jól lesz, csak kicsit több idő kell neki...
Anyu temetése után egy héttel apu rosszul lett, s sürgősségire mentünk... kilyukadt a gyomorfekélye... nem volt előjelek nélküli, ezelőtt is sokat hányt, de a savra fogta... no, de minden jó, ha vége jó, szombaton reggel bementünk, este műtötték, s tegnap, egy hétre rá haza is engedték...
S most tudok oda kanyarodni, hogy miért is fogtam neki ezeket leírni...
Apuval szombaton mentünk be, mama kedd óta már benn volt...
Nem kapott levegőt, nem tudott enni, szédült... mindenével baj volt már régebbről: vérnyomás, gyomor, szív, cukor... régebben úgy mondták, végelgyengülés, a mai orvostudománnyal cifrább neveket tudunk adni neki...
Mivel apuhoz minden nap felmentem, amikor csak beengedtek, mentem mamához is... Apunál 3-tól 8-ig volt  a látogatási idő, fél 7-től fél 8-ig viszont kiküldtek, mert akkor volt az orvosi vizit... ekkor mentem fel mamához egy-egy órára... Apu az 5-ik emeleten volt, mama a 7-en...  Vasárnap és hétfőn nagyon jól volt, kimentünk illemhelyre, jókat beszélgettünk, utána viszont kedden rosszabbul lett, már inkább csak feküdt, de még mindig jól beszélgettünk... Megy anyu után, ezt mondta... Szerdán már attól is nagyon kifáradt, hogy átöltöztettük, s megmosdattuk, el is aludt utána, csütörtökön pedig már alig tudott ébren maradni... az 1 órából, amíg nála voltam, 5 percet, ha beszélt... Mikor elbúcsúztam tőle, (másnap hajnalban ugye jöttem ide vissza) azt mondta, hogy nehogy bajt csináljak magamnak, s hazamenjek a temetésére, ha meghal... mondtam, hogy maradjon nyugodtan, nem is tudnék hazamenni, ne miattam idegeskedjen, csak pihenjen,az a lényeg, hogy ne fájjon neki, ne búsuljon... "Bár halnék meg minél hamarabb..." - erre azt mondtam, hogy hiába sietünk, hiába akarunk tovább maradni, amikor eljön az idő, akkor úgyis menni kell... Mama menni akart, anyu maradni... de mikor itt az idő, mindenkinek menni kell.... Aztán el is aludt megint, s én eljöttem...
Egyik szobatársával telefonszámot cseréltünk, hogy ír üzenetet, ha valami van...
Reggel jött is az üzenet, hogy este 11-kor mama rosszabbul lett, egész éjjel nála voltak az orvosok, mindent megpróbáltak, de semmire nem reagál, nem sok lehet már hátra... Levitték az intenzív osztályra, ahol ugyanolyan állapotban, mint korábban anyu, 1 napot bírta... tegnap este 9 körül csatlakozott anyuhoz...

Apu már otthon, lábadozik, s anyu testvérei újabb temetésre készülnek... nehezebb nekik, mint nekem, én mindkettőre idejében fel tudtam készülni... nekik túl közel van, más is a kapcsolat...
Ha anyuhoz nem tudtam hazaérni, míg még élt, legalább mamánál ott voltam... én voltam a családból az utolsó, aki beszélt vele... valamennyire pótolja azt, hogy anyuval nem találkozhattam már...

Pihenjetek, s menjetek a fénybe!
Anyu a jobb szélen van, szőke, hosszú hajjal...

8 comments:

Monika said...

Drága Hajnim!!!!!Kemény időszakok ezek!!!! Tudom,mert nálunk is most újra haldokol egy közeli hozzátartozó.:(
Nagyon sok szeretettel gondolok Rád!!!!!!M.
Őszinte,mély együttérzésem száll feléd!

Cat said...

Kedves Hajni! Együtt érzek veled. Pontosan tudom mennyire nehéz ez, nem rég vesztettem el az édesapámat és most az ő édesanyja az én nagymamám is nagyon beteg. Sok erőt kívánok Neked! Cat

Timi said...

Sok szeretettel gondolok rátok én is ...

erdoseva55 said...

Drága Hajni! Sok erőt kívánok! Veled érzek, fogadd együtt érzésemet! Ölellek! <3

Nagymamis said...

Kedves Hajni! Sok erőt kívánok ...nagyon nehéz lehet most Neked!
Együtt érzek veled.

Palkó said...

Drága Hajni!
Mit lehet ilyenkor mondani... nagyon nehéz ez a helyzet, de ők már jó helyen vannak, ez vigasztaljon téged is bánatodban... Ölellek szeretettel: Ildikó

Zsuzsa said...

Hajni Drága, ez már az a pont, ahol minden szó értelmetlen. Szeretnélek megölelni, és csöndben ülni veled! Sajnálom, hogy ilyen messze vagyunk egymástól. <3

Leki-Rita said...

Sok erőt kívánok! Egy nagy ölelést küldök innen...